Ülsz a vonaton.Teljesen egyedül. Unalmadban és végső elkeseredésedben az ablakon kifele bámulsz, és ahogy kinézel, gondolataid pár másodpercen belül elkalandoznak .-"Valyon ő is így akarta?Áh.. az teljességgel képtelenség hogy rosszat akarna...Biztos hogy véletlen volt. Véletlen?! Véletlenül tördeli atomjaira szivem?Na jó. Ha egyszer tette volna ezt. Azt mondom oké, lehet. Na de nem az első, és nem is a második alkalom volt. Akkor csak is azért tehette.Csakis azért, hogy eltiporjon.De...ilyen nem lehet egy ember.Főleg nem olyan, aki szerette vagy még mindig szereti a másikat. Titkon. Na igen. Mertha nem szeretne, nem figyelné minden lépésem.Még most is. De akkor miért?- ekkor döbbenten látod hogy a végállomásra ért a vonat. Gyorsan összepakolod a holmid és elindulsz az ajtó felé.Ekkor hirtelen rájössz, miért tette, és szomorúságodba öröm vegyül. Mert rájössz hogy nem akart ő neked rosszat, csak nem tudja még mit akar. De rá fog jönni.Mert a válasz: Téged!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése