2010. május 30., vasárnap

jézus tegnap.:D orsival virággal és stickel mozi.:D egy óráig gondolkodtunk h mit csináljunk mozi után és közbe láttuk a mikulást és énekeltünk.:'DDD aztán elmentünk elvileg a feneketlen tóhoz de nem jutottunk el oda mert először elmentünk mekibe fagyiért aztán stick haza ment és elmentünk jindához és megoldottuk,h nyitva legyen a kapu.:'DD aztán nem mentünk fel.xD úgyhogy elmentünk singer-hez és hát a lakása.:O elég érdekes.:S aztán virág is haza ment és orsival még beültünk mekibe. de aztán ő is ment szal én is hazaindultam. gondoltam áthívok valakit vagy én felmegyek valakihez mert még csal 7 óra volt de senki ne ért rá.=/ úgyhogy hazajöttem.anyáék 1 körül értek haza szal éjfélig enyém volt a tv meg bezabáltam mindent.:D domi hívott olyan 11 körül és 1-ig beszéltünk kisebb szünetekkel. de jó volt mert olyan volt mintha lenne velem valami baja,mert suliban is olyan fura volt és régen volt ilyen mint tegnap este.(: meg folytattuk a luca és márk avagy egy bazi nagy kurva lagzit.:'DD majd ha egyszer befejeződik akk ide is fel fog kerülni.:D ma meg tanulnom kéne mert az a kurva pusztai 3,8-ra nem adja meg a 4est.-.-" ja és domi is fog írni lassan már elkezdte csak 5 percei vannak kb és még nem tudta befejezni.(: na m1. most megyek. majd még lehet írok.
pacsii paa.

2010. május 25., kedd

hát emberek kurvára sajnálom , h nem írok , de elcseszerintettem a gépem és ha fenn vagyok anyámén akkor kb negyed órám van mindent megcsinálni (ezt tanulásra értem , mivel anyám az csak kb akkor enged fel az övére...csak hiszi... : D )


na gyerekek íme egy tanács nektek amit már egy ideje tapasztalok a barátaim és más emberi lények mellett :

-1 . pont : A szerelem hülyeség!

köszönöm, én mostanság csöppet sem kérek belőle! kinek kell, az a sok álmatlan éjszaka, amikor azon töprengesz, hogy szeret-e? vagy hogy, hogyan mondjad el neki, és ha elmondod mit fog szólni.... igazán ezek nélkül is boldogulok. És tegyük fel ha elmondanám... ezzel veszélybe sodornám a barátságunkat, hiszen ha ő nem szeret viszont, akkor na bumm! mellesleg megjegyzem hogy aki szerelmes, nem látja tisztán a dolgokat.

-2 . pont: A szerelem veszélyes! kicsim... az a sok büdös rózsaszín felhő ... a tájékozódás= a nullával

amikor szerelmes az ember, a rózsaszín köd miatt nem látja a dolgok VALÓS oldalát. képes olyasmit beképzelni magának, ami NEM igaz! hiába mondják, hogy nem így van, én látom a barátnőimen. hiszen amikor Ő megjelenik, tőlük kirobbanhat a III. Világháború nem érdekli őket... és ha egyszer tényleg megtörténik, és ők épp romantikáznak?! akkor nekik annyi...kampec...vége... :S

-3 . pont: A szerelem barátságokat tesz tönkre! válassz. aki eddig mindig melletted állt , vagy az állítólagos igazi ...

vegyünk csak egy egyszerű random példát. ugyan az a srác tetszik neked, és a barátnődnek. te lemondasz róla? és a barátnőd? így egymás torkának estek, és abból nem sülhet ki semmi jó... akkor ugye ezt így nem kell tovább magyaráznom...

-4 . pont: a szerelem hülyévé tesz! ez még nem a legrosszabb dolog. jó érzés igen. de amikor már átléptünk a szánalom küszöbén?

a felhők felett lebegsz , mindenen nevetsz , úgy érzed tied a világ... úgy gondolod nincs nálad szerencsésebb ezen a földön ! másrészt mikor belenézel a mély barna szemeibe, elveszel bennük, remegni kezd a térded, és ezt csak fokozza amikor megborzolja a haját és előveszi a legcsábosabb mosolyát ...

-5 . pont: a szerelem betegség! édes méreg ...

még hozzá egy elég undok fajta! ez elől nincs menekvés, és akkor csap le rád, amikor nem vársz rá. amikor látod a gyomrodban pillangók kezdenek el repkedni, egészen addig, amíg már levegőt se kapsz... és a végén már a niagara vízesésen kevesebb víz folyik le könyörgöm , mint a drága szemedből. ):

tudod a szerelem ellen nem lehet védekezni . nem találunk a boltokban oltást vagy gyógyszert erre , pedig azt hiszem sokkal egyszerűbb lenne minden . furcsa érzés. különbező emberek különböző furcsa módon mutatják ki ... igazán nagyon csúcs szuper király dolog tud lenni. csak egyszer aztán mindennek vége van.


én... még gondolkoztam ezen . és azt hiszem ezek után annyi rosszat írtam , h most azt hiszem egy kis kiegészítésre szorulnak ezek a sorok. csak kicsit mérges voltam emberekre és össze voltam zavarodva sok mindennel kapcsolatban . de nem jó dolog az élet savanyúbb oldalát szemlélni sokáig.

-1 . pont: a szerelem hülyeség:

egészen addig amíg meg nem ismered azt az embert aki miatt érdemes ébren lenned és megkockáztatni az eddigi dolgokat .

-2 . pont: a szerelem veszélyes:

hiszen elvakít... csak a szépet látjuk a másikban , és nem tudunk rá semmi miatt haragudni...

-3 . pont: a szerelem fölösleges:

volt... amíg meg nem ismerted Őt!

-4 . pont: a szerelem hülyévé tesz :

amikor meglátlak, amikor hozzám szólsz, és amikor rám mosolyogsz, úgy érzem elájulok... hát mi ez, ha nem hülyeség?!

-5 . pont: a szerelem betegség :

és rájöttem hogy a legszebb...

és végül... a szerelem ellen nem lehet védekezni!

és nem is akarok. mert ha még igaz is, hogy néha fájdalmat okoz, örök emlékek maradnak azok a pillanatok amit veled töltök.




Na hát ennyi volt mára . megpróbálok majd kicsit gyakrabban írni.
puszi.domi.[:

2010. május 21., péntek

faszooom. domi elcseszte a gépét és sose tud írni..-.-"
am kibebaszott kurva jó nap.:D vagyis ennyire nem.:'D de jó néha túlozni.:D
öhm délelött szar volt. csak az volt jó ,h 4 óránk volt meg nyelvtanon rabszolgáztunk ( ahogy lilla mondaná zsidóztunk.:'DDDD )
utána úgy basztuk a rezet. aztán domival meg verával leléptem mekibe. aztán nem akartunk visszamenni szal liget. elvoltunk kicsit.:'DD
visszamentünk suliba vera meg elment zenesulijába valami fényképezésre.
bemegyek. azt látom,h a KURVA RAJ osztályom harcipuszizik. mondom wtf? egyik gyereknek eltépte az a ribanc a pólóját.-.-"
na mindegy amikor odaértem akkor mentünk pont berendezni a színpadot.
hogy is mondjam.. elég szar volt.:'DDDD de legalább lehetett nevetni a bénázásokon. volt ahol még azon se lehetett. a béseké viszont iszonyat jó volt.:D mint mindig mondjuk.:D
aztán meg néztük még az összes többi előadást. a zsűri 2 óráig kb hozta a döntést..-.-" ott a színpadon táncoltak meg vonatoztak. hát öhm.. érdekes volt. aztán ki is mentem. meg olyan szar kedvem volt.=/ de hát túléltem. de még nme is meséltem,h mi volt az egyik szünetben. lementünk a hídra és 2 srác ott focizott. felrúgták a fára a labdát és nem bírták leszedni. akkor amikor nem figyeltek odamentünk és elkezdtük rázni a fát.:"DDDD persze mikor mentünk volna el onnan akkor jöttek. na akkor megfordultunk és kimentünk a kolinál. aztán be a suliba ki az udvarra. ott mutogattak ránk,h ez most mi?:'DDD szal kicsit leégtünk.:D ésés holnap megyek sárival meg verával annak a sexmániásnak pólót venni.:'DDDDDD

és. elmarad 23-a. -.-"

"Önhibámon kívül elmarad az S.O.S. Máj. 23. -ai esemény.

Nem az én hülyeségem, nem az én tapasztalatlanságom, nem az én figyelmetlenségem miatt.

Többet nem írok róla. Kezembe veszem a dolgokat és csinálom." matyofreak

nacsőőőő.



2010. május 19., szerda

05.18-19

tegnap kingával elmentünk a flóraa sulijába de mint kiderült nem is volt suliba meg mr vége atanításnak és kiküldtek minket.:'DDD persze jól eláztunk meg megfáztunk..:D meg voltunk mexikóban. (y) :'DDDD aztán fél órát vártunk zuglóin a flórára mert megbeszéltük,h ott tal de ő meg közbe bement a sulijába.Oo befagyott már a picsánk szal bementünk egy cba ba. volt 110 ft-unk és kuva éhesek volunk és végül vettünk egy croassant.:D elfeleztük aztán közbe megjött flóra. kimenünk hozzá és elkisértük fodrászhoz. blaháig egész normális volt. jöt a villamos. nem volt ralyta hely. úgykelett belökni a másikat,h beférjünk. flóra persze elesett és közbe hívta moszkó meg össze cuccát elejtette amit nem tudodd a sok lábtól összeszedni.:'DDD megáll a villamos leszának páran ő ott fekszik az ajtóban mert a lábak amik eddig támasztották ugye kimentek. és akkor még mindig telefonál. nekem kell összeszednem a cuccát. közbe azt meséli,h fejbe baszták egy esernyővel mindenki néz ránk meg ott káromkodnak.:'DD egy öreg bácsi viszont aranyos volt. kérdezte,h mi történt összeeset? elájult? jól van?:'DDD és meg mondtam,h igen elájult de már minden rendben.:"DD  odaértünk a fodrászathoz de még volt időnk szal felugrottunk hozzá. ott elvoltunk aztán észre vette flóra,h elkésett. akk gyorsan elindultunk egy 10 percen belül.:'DDD utána bementünk és mondta,h majd egy 10 perc múlva jöjjön vissza. addig bementünk a volt boltba és kinga elkezdte leszedni a matricát a pultról mondom ott van egy nagy kupacnyi. veszünk mind a 2en. aztán flóra is..de persze neki mind a kétfalytából kellet minimum 10.:D meg le is lökött valamit.:'DD szegény elasó srácot sajnáltam csak.xD azté kimentünk és még mindig volt időnk. bementünk egy éjjelnappaliba. nem igazán köszöntünk.:'DD és akkor flóra megkérdeni 2 perc után,h mi van 100 ft-ért. a nő elkezdi,h elösször is. ha bejöttök valahova nme kéne köszönni? valami hello vagy faszkarika. én csak itt állok mint fasz a lagziba. és amúgy ezt meg azt. közbe flóra leejti mindenét meg szakad ahogy mi is.:'DD aztán vett 3 ilyen szart amit nekünk adott.:D utána ment a fodrászatba mi meg hazamentünk. flórától meg elhoztam egy könyvet a fejem fölé.:'D na ez volt a tegnapi nap úgy tömören.:D 

ma meg semmi nem volt. fizikát írtunk szal hazajöttem 2 óra után.:'DD meg megbeszéltem bertával,h kinga is jön vasárnap.(: 

puszii ppp

2010. május 13., csütörtök


jézus isten de rég írtam.:D
hát ez..ez anglia. Madame Tussauds. iszonyat kibebaszott kurva jó volt az egész.:D az a baj csak,h lusta vagyok mesélni. de ahhw. disney land mindent vitt.:D
amúgy vettem magamnak 2 napszemcsit egy pengetőt egy kitűzőt 2 matricát egy pulcsit és egybögrét.:D asszem csak enynit.:D meg disneylandben egy mini egér fület.:D
egyébként szerda meg csütörtök..nem voltak túl jó napok. rosszak se de jók se. nem történt semmi említésre méltó..
csak az max,h most elvileg f nem utál és holnap tal.: o meg máténak odaadjuk elvileg az ajándékát.:'DD

anyádúristenit de kurvára fáj a fejem.=/

puszi panna. (:

2010. május 1., szombat

azt a jó anyád úristenit!
másfél óra és indulunk. annyira várooom.(LLL)
csak félek,h valamit itthon hagyok. $:
na remélem nem.:D
olyan rohadt jó lesz,hogy kurvára.:D
és még a napocska is süt.(:
egyébként se volt rossz nap. de másfél óra múlva a nap csúcspontjához érek.^^
és a táskát se pakoltam tele. *-* na jó most meek enni valamit mert kb háromnegyed óra múlva indulni kell.:D
vár Anglia. (LLLLL)
10 nap és leszek.(:
csókolok mindenkit.$:(KL)

Domi ha már nem beszélnénk imádlak és nagyon fogsz hiányozni.(: $: (LLLLLLLLL)