szarvashal.

A legtöbben úgy is élnek, hogy észre sem veszik, milyen kincs van a szemük előtt.

Bele kell, hogy vágjak, fel kell , hogy álljak. A foldtől egyből az égig szálljak.

ha bújnék, csak hozzád, ha nevetnék, csak veled, ha mosolyognék, csak neked, ha sírnék, csak miattad, ha halnék, csak érted..

Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.

A szerelem olyan mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jól esett az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz RÁ, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért..!

Nem vagyok tökéletes lány. A hajam nem áll mindig jól és gyakran
elbukom. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a
barátaimmal és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok
és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és
lehet, de csak lehet, hogy szeretek tökéletlen lenni!

-A világod sokkal egyszerűbb lett volna, ha én nem jövök vissza.

-Ez igaz. De az nem az én világom, amiben Te nem vagy benne.

Jó, oké, minden rendben indulásra kész,
Egy utolsó, pillantás egy el nem csattant csók, és többé hátra sem néz..

Nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég.

-Most figyelj. Képzeld el hogy vattacukorból van egy hatalmas hegy, aminek megmászásához hetek kellenek. Jön egy csepp víz, és elolvad a hegy.

Idáig tiszta ügy nem?

-Azt hiszem, igen.. de miért mondasz ilyeneket?

- Hát tudod van az amikor.. hát, hozzám érsz, és..

-És?

-És én is így olvadok el akkor..

Mert tudom milyen érzés, mikor elveszíted azt akit annyira akartál, és minden amid van romba dől...

Elcsábítottad az elcsábíthatatlant...s mikor már nélküled nem tud élni,kacajjal a szádon hagyod remélni.

Szerelem csak egy van, de utánzata ezer féle...

Ébredéskor ő az első gondolatod,türelmetlenül várod mikor láthatod

s mikor találkoztok minden olyan jó...TÚL JÓ...

és majd egyszer reggel, mikor könnyekkel kelsz,

mert eszedbe jut az este...az a TÚL JÓ pillanat,

és tudod...ebből csak a rémálom maradt

Hamarosan eljön az a nap, amikor már nem fogok emlékezni pontos vonásaira, arra a vadító illatra amit ő árasztott, arra a szenvedélyes tekintetre amitől annyira elolvadtam. Hamarosan elérek arra a pontra hogy nem érdekel mi történik vele, hogy kivel van és mit csinál, sem pedig az hogy vajon gondol-e rám ebben a pillanatban.Már nem várom hogy betoppan az ajtón és azt mondja hogy' szia édes, megjöttem'.És bár még hiányzik a csókja és az ölelése, de azthiszem továbbra is képes leszek nélküle élni.Túl tudom magam tenni rajta. Már nem félek attól hogy ha már túl teszem magam rajta, abban a percben felbukkan. Azt hiszem már ilyen szinten nem érdekel. És többé nem is fog.

...tettél már valaha olyat, amelyről tudtad, hogy hatalmas ostobaság, még is szükséged volt rá, hogy megcsináld? Ez az a fajta érzés, amikor tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy hatalmas, visszacsinálhatatlan baklövést követsz el és tudod, hogy hihetetlenül fog fájni a legvégén? Mikor a magadnak feltett "Kellett ez nekem" kérdésre azt válaszolod, hogy igen, bár egy józan eszű ember gondolkodás nélkül rávágta volna, hogy "Nem!" ?

...
Szeretlek!

Ne mondj semmit. Elég, ha rám mosolyogsz. Elég, ha rám nézel. Úgy igazán. És ennyi pont elég. A szívemben maradsz és pont.

Nem nehéz valakit találni, aki azt mondja neked , szeret.

Viszont nehéz megtalálni azt, aki tényleg komolyan is gondolja.

Az igaz szerelem nem akkor jön el, amikor megtaláljuk a tökéletes embert, hanem amikor megtanulunk egy hibákkal teli embert tökéletesnek látni.

Az igazi szerelmeseknek nem kell térben és időben találkozniuk, ők a szívükben mindig egyek.

Elképzelem, hogy ott állsz tőlem pár méterre és csak engem nézel, elindulsz felém, oda lépsz, elém szemembe nézel, átkarolod a derekamat és megcsókolsz.

Tudom, hogy nem lenne szabad rólad álmodoznom, mert ha megint csak át vágsz, még nagyobbat fogok koppanni.

Félek, hogy te amiket mondasz nem gondolod olyan komolyan mint ahogy én

"Egyszerűen hihetetlen. Megint egy csalódás, és megint úgy fáj majd belehalsz.

Biztatnak hogy jobb lesz. Kezdetben hiszel nekik,

de ahogy az idő múlásával egyre rosszabb,

már biztosan tudod hogy nincs igazunk.

És sajnos..vagy nem sajnos, ő volt az igazi és már semmire sem vágysz

csak hogy hagyjon végre mindenki békén, mert neked nem kell senki,

nincs szükséged senkire... csak arra az egyetlenre ennyire összetört..."

Olyan ember vagyok, aki sosem tudna elhagyni senkit, sosem tudna elszakadni senkitől, nem tudna elmenni mindent hátra hagyva! Olyan ember vagyok, akit mindenki elhagy, mindenki eltaszít magától, akivel senki sem törődik. Olyan ember vagyok. . .aki, senkinek sem fontos!

És majd eljön az a pillanat, mikor vége az álcának, s rájössz, hogy
többé nem tudsz nélküle élni...és már nem is akarsz.

Felőlem álmodozz csak bátran a szerelemről...ott minden jó és szép...
bármit csinálsz vagy úgyis jó lesz a vége vagy felébredsz.

Válaszhattam volna közötted és a magány között
de úgy érzem jobb a második.
Inkább legyek magányos mint hogy megint padlóra vágj.
Kösz, de elég volt egyszer, nem kérek ismétlést...

Már csak ritkán hiányzol.Minden reggel csak addig, amíg kinyitom a szemem.

Első gondolataim, első lélegzetvételeim, első szívdobbanásaim tieid voltak.
Most hogy nem vagy, már csak ennek a romlott

sivár, kietlen világnak tudom adni.De nekem ez így nem jó.Nekem ez így nem kell.

Ismét díjat kaptunk és szeretnénk nagyon megköszönni : tücsi -nek :) És nagyon örülünk, hogy tetszik nektek a blog:)

Szabályok:

1. Egy bejegyzés közzététele a díj logójával és a szabályok feltüntetésével.

2. Be kell linkelned a személy nevét akitől kaptad a díjat és tudatni vele, hogy elfogadtad

3. Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik.

megjutalmaznánk:

florii.-t

Veled a pokol is édenkertté válik számomra...
de nélküled a mennyországban is szenvednék

fáj az amit velem teszel...az is fáj ha ez ellen semmit nem teszel...
de mégis veled vagyok, mert nélküled már élni nem tudok

"Olykor nem azért nem szeretnénk látni valakiről egy képet, mert annyira utáljuk, hanem pont azért, mert a hiánya akkor még elviselhetetlenebbé válna.

Valami az súgta a szívemben hogy boldog vagyok,és én boldogan aludtam el.De reggel jött a szomorú valóság..."

"Ha nem akarod hogy csalódjanak benned, akkor sose mond azt hogy 'SZERETLEK'."

Én csak egy prototípus vagyok, aki csak két féle érzelmet ismer : a szeretetet és a szerelmet, ami - bár nagyon szuper dolog - azért olykor kéne egy harmadik.. a gyűlölet.

bár nem ismerlek téged, sosem találkoztam veled, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak, én mégis szeretlek. Teljes szívemből szeretlek. '

Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt. '

Érezted már úgy, hogy nem érzel semmit? Hogy a kerítésen egyensúlyozva nem tudod, merre fogsz leesni.. Egyik oldalt a bánat és üresség, másikon megkönnyebbülés. Bánat, mert szeretted, üresség, mert hiányozni fog. Ugyanakkor a szabadság olyan megkönnyebbüléssel tölt el, hogy a föld felett lebegsz. Ekkor jönnek a barátok, akik mindig segítenek. Igaz barátokról beszélek, akik mindig melletted vannak. A puszta jelenlétük is pozitív energiával áraszt el, a beszélgetések és szeretetük olyan melegséggel tölt el, hogy nem tudsz a rosszra gondolni. Ez akaratlanul is a jobbik oldalra dönt, s már csak megkönnyebbülést érzel, szabadságot. Nem is olyan rossz ez..'

Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.

Azt hiszem, ez tényleg szerelem volt. És ha az idő messzi távlatából visszanézek, tisztán fogok emlékezni az illatára, a szeme színére, és az együtt töltött percek felfoghatatlan boldogságára..

Rég éreztem ilyet. Jóformán nem is ismerem, de olyan érzékkel tudja megdobogtatni a szivem, minha évek óta mindent tudna róllam..

és beszívjuk a füstöt szarul de büszkén..

Az élet hihetetlen érzékkel dobált ide-oda. Hol a szakadék szélére, hol a legszebb, legragyogóbb tündérország határára. De ez azt hiszem végképp megszűnt, mert megismertelek téged, és veled a mennyországban érzem magam..

Valami közeleg felém.. egyre közeledik, és aztán elkap. Először rettegek tőle, majd már alig félek. Később teljesen hozzá szokom. Egyre inkább kötődöm hozzá, és már nem tudok nélküle élni. Végül eldob magától.. és ebbe belehalok, mert szerelem nélkül nem akarok többé létezni.

Gyönyörű volt. Talán felülmúlt minden eddigit. Ahogy megláttam, már bizsergett a gyomrom, és mihelyst gyengéden hozzámért, hm.. filmszakadás. Azt hiszem hipnotizált akarata ellenére. Valami homályos kép a tetteinkről, valami aprócska mozzanat. Igen. Hozzámért. Megint, én pedig ismét elolvadtam a karjaiban. Csókja szinte leírhatatlan: mézédes, de mégis átlagos, mert semmiben nem különbözött más csókjától, viszont ahogy közben a mellkasán járt a kezem, éreztem minden szívdobbanását. Furcsa módon nem zakatolt úgy, mint egy gőzmozdony. Helyette inkább szabályosan, de nagyokat dobbant. Majd rám nézett gyönyörűen csillogó szemeivel, és minden eddiginél nagyobbat dobbant a szíve. És immáron az enyém is. Igéző tekintettel néztünk egymás szemébe.
-Mi volt ez? - kérdeztem bódultan.
-Semmi, csak egy szerelmes szívdobbanás..

Olykor nem kellenek azok a bonyolult gondolatmenetek, azok a rojtosra olvasott papírfecnik, azok a hatalmas nagy szavak, azok a tintapacák a papíron, mert nem tudod, hogy mit is írhatnál neki, mert aki tényleg szeret és viszont szeretik, azoknak elég egy érintés, egy pillantás. Mert nekik többet ér ez bármi másnál a világon.

A szíved majd meghasad, amikor már azt hiszed, hogy sikerült elfelejtened és meg vagy lepődve magadon, hogy egész könnyen ment és hamar túl tetted rajta magad. De ekkor, meghallasz egy zenét. Csak pár másodpercnyit belőle, és a gondosan óvott sebek, felszakadnak. Azt hiszed, hogy soha többé nem lesz jobb. És ez valamilyen szinten igaz is. A fájdalom teljesen soha nem fog elmúlni, a seb, ha be is gyógyul a sebhely az ott lesz. És akárhányszor meglátod, vagy akár a nevét hallod, csak azt a nevet, nem kell, hogy róla legyen szó csak azt a bizonyos nevet.. Arról is csak ő fog eszedbe jutni, és a sebek ismét felszakadnak. Akaratlanul is, de belegondolsz, hogy milyen jó lenne vele, milyen jó lenne érezni vagy akár látni is, még ha ő nem is szeret, de neked elég lenne maga a tudat is hogy vele lehetsz.. Ekkor nem tudsz ép ésszel gondolkodni, beleőrülsz újra és újra, hogy mással van. Az jár mindig a fejedben, hogy vajon hol ronthattad el, mit nem tettél meg érte.. De aztán rájössz arra amit ő mindvégig tudott: képes lennél érte bármire, akkor is és most is. Mert szereted. Ő ezt kihasználva megcsillantja előtted a remény legapróbb sugarát, te ismét boldog vagy, és amikor megkapta, amit akart újból tovább áll és megint kezdődik minden elölről..

a szíved örökre leláncolták. senki, soha többé nem férhet hozzá, mert nálam van a lakat kulcsa..

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között. És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel,és a társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó. És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével. És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz, hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.

Evolúciós késztetés, hogy törődünk azzal, aki fontos nekünk
és evolúciós késztetés az is, hogy leszarunk mindenki mást.

Nem rá tartozik, hogy nélküle csak tengődöm, hogy mellette, általa virulok ki.
Nem kötöm az orrára, hogy távolléte majdnem olyan szorongást kelt bennem,
mint a fogorvos várószobájában, ülő páciensben a rendelőből kiszűrődő hangok: a villanyfúró sivítása és a soros áldozat metsző sikolyai. Tiszta Hollywood ez az érzés.